3. fejezet

Itt a harmadik fejezet. Még további részeket is fel fogok rakni, de örülnék a kommenteknek. Jöhet hideg-meleg is! ;) Folyamatosan fogom feltölteni a részeket, amint elkészültem velük.

Deana

3. FEJEZET
Szökési kísérlet

(Ariel szemszögéből)

A hegyi beszéd hatástalannak bizonyult, akárcsak a fenyegetőzésem. Úgy tűnt egyből átlátott a szitán. De az is lehet, hogy csak érzékelte, hogy valójában félek tőle. Kifejezéstelenül nézett rám még mindig, mintha az iménti kis közjáték le sem zajlott volna. Úgy tűnik, a fejébe vette, hogy itt pedig az lesz, amit ő akar. Legalábbis a reakciója és az, ahogy őrként az ajtó előtt sétál csípőre tett kezekkel, erről tanúskodik. Azonban amikor nevetni kezd, megütközve nézek rá. Én semmi vicceset nem találok abban, hogy az erőszakoskodó alakok odakint mit művelhetnének velem. Ráadásul kezd belemelegedni a kioktatásba is, pofátlan módon úgy stíröl mindeközben, hogy az öreganyja pirulna a szégyentől. Ha a pillantásával vetkőztetni tudna… Belepirulok a gondolatba, és önkéntelenül is magam elé emelem a kezeimet, mintegy védelmezően eltakarva amúgy is hiányos öltözékemet. Amikor a tornádó elragadott nem sok ruha volt rajtam. Végül is buli volt és szórakozáshoz voltam felöltőzve. Ez a rajtam lévő falatnyi barna spagetti pántos felső pedig nyilván túl ingerlő a tesztoszterontól fűtött hímeknek.

Ha már úgy esett, a poroltót is védekező állásba helyezem. Semmi kedvem nem volt megtapasztalni a kétségoszlató terveit. Na jó, ez persze nem volt teljesen igaz, ha őszinte akarok lenni. Nagyon is élénken el tudtam képzelni, hogy milyen JÓ is lenne, ha végre hozzám érne. Azonban én valószínűleg csak az eszméletlenül helyes pofija miatt gondoltam ilyesmikre. De nem állt szándékomban elárulni neki, hogy összefutott a nyál a számban, amikor az imént megnedvesítette az ajkait. Mert Diesel nem maradt rám hatástalan. Ebből a férfiból bizony csak úgy áradt az erő és a szexualitás, bármit tett. Erőszakos és szenvedélyes, ugyanakkor egyben veszélyes is. Nem győztem egyik ámulatomból a másikba esni, hogy mekkora hatással van rám egész lénye. Furcsa volt azt hallani a szájából, hogy kisasszonyoz. ~Valahogy egészen… nem is tudom… talán majdhogynem udvariasnak tűnt.~ És ekkor közli velem, hogy mostantól bizony velem gyarapítja a szobája berendezéseinek listáját. ~Ennyit a lovagiasságáról vagy arról, hogy elenged.~ Most, hogy így felvázolta a helyzetemet, valóban gondolkodóba estem. A zseniálisnak tűnő menekülési tervemet kártyavárként omlasztotta össze egyetlen perc alatt a mondandójával. Mert való igaz, hogy egy valakit könnyebben hajtok el, ha próbálkozni akarna nálam, mint egyszerre hatot. Ebbe valahogy nem gondoltam igazán bele. Azonban itt sem szándékoztam maradni. Mertem remélni, hogy odakintről elkotródtak már, különben alaposan megütöm a bokámat. Viszont ezt csak úgy deríthetem ki, ha kijutok végre azon az ajtón.

- Jól van, ezt most ide szépen visszateszem. Csak semmi hirtelen mozdulat, oké? Különben mégis használni találom… - Rakom le a földre a poroltót. - Tegyük fel, hogy momentán épp nincs kedvem a kint lévő fél tucat erőszakos állattal szórakozni. - Fordultam vissza Diesel felé. Ő pedig eközben a zsebébe dugott kezeivel lassan közelít. Az arcán levakarhatatlanul ott van a diadal mosolya. Azt hiszi nyert. Közeledésére először megmerevedem, akár a nyúl, amikor fénycsóva vetül rá. Majd szinte már automatikusan a falig hátrálok. A hátamon érzem a falakból áradó hideget. Nem tudom, hogy a hidegtől vagy csak attól, hogy mindjárt hozzám ér, de megborzongok. Újból belép a komfortzónámba, szinte alig két lépésnyire előttem megáll. Amikor megszólal, újból tenyérbe mászó. Hangja mégis igen érzéki, ahogy suttog. Szemeiben kutatok válasz után, mert nem értem miért olyan, amilyen. Ez a férfi kiismerhetetlen számomra. Azonban a megérzésem azt súgja, most kell meglógnom. Mielőtt még megunja ezt a kis játékot velem és önkiszolgálni támad kedve. Márpedig nekem eszem ágában nincs hagyni, hogy majd csak úgy használjon, mint valami bútordarabot és kénye-kedve szerint szórakozhasson velem, amikor csak akar.

Vajon hogyan szökhetek meg? Vele nem lesz könnyű elbánni, ez világos. Jóval erősebbnek tűnik nálam. Vagyis át kell vernem. Bármennyire is ellenkeztem az imént, muszáj lesz a hormonjaira hatnom. Csak így játszhatom ki az éberségét. Ha az agya helyett a farkával kezd el gondolkozni, nyert ügyem van. Elég egy kis cirógatás a tesztoszteronjának és máris fellobban benne a szenvedély. Mondtam már, hogy imádom, hogy ez a hormon a világon van? Egy próbát minden esetre megér a dolog. Nekem úgysincs veszteni valóm. Csak tudnék végre megpattanni innen! A szememben az ijedtség helyét az eltökéltség veszi át, és pár lépéssel áthidalom a köztünk lévő távolságot. Mindeközben végig a zöld szemeit nézem, csak arra fókuszálok. A biztonság kedvéért én is lassan közelítek, ringó csípővel. Érzem, hogy szinte látni az elhatározást a szemeimben, így nem hagyhatok neki időt a reagálásra. Amikor már az arcomon érzem a leheletét, lecsapok. Ajkaimat villámgyorsan az övére tapasztom és igyekszem szenvedélyesen megcsókolni. Érzem, ahogy az olajos és dezodoros illata keveredik az én természetes illatommal. Majdhogynem el is felejtkezem tőle arról, hogy nekem mi is ezzel valójában a célom. Közben a kezeimmel a hajába túrok és a nyakánál fogva még közelebb húzom magamhoz. Egy pillanatra elszakítom magam tőle, majd a füléhez hajolva suttogva kérdezem meg:

- És mi van, ha én nem vagyok jó kislány? - Majd beleharapok a fülcimpájába. Most pedig ideje cselekedni! Azzal felemelem a térdemet, pontosan a két lába közé és teljes erőmből megküldöm. A diótörési kísérlet eredményét nem várom meg, úgy lököm el magamtól, mintha valami leprás lenne. Azonnal az ajtóhoz rohanok és próbálom kinyitni a benne lévő kulccsal. Azonban az idegességtől, a stressztől és a félelemtől mostanra már mindenem remeg. Ahelyett, hogy kinyitnám az ajtót, sikerül elérnem, hogy kiessen a kulcs a zárból. - Bassza meg! - Csúszik ki a káromkodás a számon. Nagy nehezen sikerült felvennem a földről a kulcsot, de remegő kezem miatt nem találom el a zárat. Kétségbeesésemben sírva fakadok. Amikor végre beletalálok a zárba és elfordítom benne a kulcsot, a perifériás látásom valami mozgást érzékel. És ahelyett, hogy elmenekülnék, a félelemtől ismételten megmerevedem

 

(Diesel szemszögéből)

A félelem mellett némi meglepetés és bizonytalanság is helyet kap az arcán, aztán mintha beletörődne a sorsába, mindez eltűnik. Egyenesen ledermed, mikor már szinte a falhoz szorítom, de szerintem az előbbi fejmosás megtette a hatását. Valószínűleg egy ideig nem áll ellen, és csöndben marad. Szeretem, ha azt teszik, amit mondok. Ellenkező esetben úgyis van pár trükköm, amivel egy nőt ki lehet készíteni, még nem túl erőszakosan, de ha esetleg kikövetelné... Hát szívesen kínozgatok egy ilyen csinos kis pofit. Nem igazán értem a helyzetet, de azon kapom, hogy természetellenesen mélyen fúrja a szemeit az enyéimbe, mintha nem is vad és vadász lennénk, hanem egy nyálas sablonos film engesztelő jeleneteit vezetné fel. De nem mutatok semmit, pókerarcom lefagyhatatlan. Már nincs köztük sok táv, de ő még közelebb jön, valami ravaszságot sejtek a dolog mögött, nem árt elővigyázatosnak lenni vele. Ki tudja mennyire ravasz, és meddig megy el félelmében. Nem egy könnyű eset, az átlagnál nagyobb a szája, ezért lehet, nekem se kéne ennyire előzékenynek lennem. Végzetes hiba. Még elgondolkodni sincs időm ezen, már a számban jár, méghozzá eléggé hatásosan, lehet kedveli az erőszakos férfiakat, ez a fétise, de egyenesen természetellenes. Lehet csak megijedt a most egyáltalán nem vonzónak tűnő többi tagtól, és ehelyett belátta, hogy jobb egy férfival elbírni itt ebben a „biztonságos” kis putriban, de hogy rögtön felajánlja magát, és akár vízszintesbe is vághatnám, túl egyszerűnek tűnik. Pedig akár meg is tehetném. Miközben csókol, azon jár az agyam, mi lesz a következő húzása. Hagyom, hogy játsszon. Nemsokára kellemesen bizsergeti a fülemet, és ott suttog: „És mi van, ha én nem vagyok jó kislány? - dorombol, mint egy jól tartott házi macska. Lehet, megéri befogni. Miközben a hajamba túr, kapva az alkalmon kezemet a fenekére csúsztatom. Úgy látszik, ma még is én fogok itt szórakozni, és még csak nem is ment nehezen.

- Akkor majd én móresre tanítalak - vágok vissza. Mire éppen kezdenék belemerülni, egy váratlan mozdulat eléggé érzékenyen érinti a már vágyra gerjeszett „kisbarátomat”, így a meglepetés kétszeres erejű és a fájdalom is. - A kúrva életbe! - ocsúdok fel, kezemet már lendíteném is ütésre, ezek után nem leszek vele vajszívű. A kis cafka! Elönt a méreg, de kegyetlenül. Honnan veszi a bátorságot?! Egy ideig sajgó tagomhoz kapok, aztán a dühöm erősebb, mint a fájdalom, így pár fájdalmas másodperc elteltével utána indulok. Az ajtóhoz fut, én pedig magamat szidom, amiért a kulcsot is bennhagytam. Egy rutinos börtönőrnek minimum a zsebében kéne tartania. Erre még több figyelmet kell fordítanom, legközelebb. Mert most nem engedem el, nem azért mert annyira érdekelne, hanem mert annyira csúnyán elbánt velem, hogy az önérzetem revansot követel, és nagyon meg fogja bánni... Amikor meghallom, hogy a kulcs a földre esik a bénázásában, csak kárörvendően felröhögök a háta mögött, már csak pár lépés választ el tőle - mindjárt utolérem, ő pedig annyira elvesztette az önuralmát, hogy képtelen visszarakni azt a kulcslyukba.

- Káromkodhatsz, kicsi lány. - szólalok meg már mögötte, és nem habozok, elkapom a haját, hogy kiadósat rántsak rajta. - Nem mondták, hogy nem szabad gerjeszteni a rossz fiúkat, mert könnyen elborul az agyuk? - kérdezem, miközben húzom azt a sűrű, barna hajzuhatagot. - Pedig azt hittem, legalább ma este még maradni terveztél. - dörmögöm oda neki, sokkal erőszakosabb hangnemben, és a hangerő se valami kedves. Megragadom az egyik kezét, és visszarángatom a szobába, a padlón húzva, a széttört üvegeken, ledobált ruhaneműkön és kajamaradékokon keresztül. A küszöbön túl felkapom, és az ágyba vágom. Mindkét kezét leszorítom, és féloldalasan ülve az ágy szélén (nehogy megint megpróbálkozzon a tökön rúgással) ordibálni kezdek vele.

- Na figyelj kisanyám! Odakint egy tucat kiéhezett férfi vár, és hiába menekülsz, úgyis megtalálnak. A magadfajta csajokat eladják jó pénzért kurvának. Bár ezt én is megtehetném, megéred a pénzed - szusszanok kicsit. Igaziból nem is tudom, mit erőlködök vele. Miért nem engedem ki? Úgyse jut messze. Nagy valószínűséggel pár nap múlva már Bedlam kis ringyóhálózatának aktív munkása lenne. Eléggé ellentmondásos az egész. Miért foglalkozok vele? Tényleg magamnak akarom? Hiszen bármit tehetnék vele, még se teszem. Valamiért nincsen kedvem megverni, sem kicsavarni a kezét, sem aljasul becsempészni neki a becsempészhetőt. Lehet, egyszerűen csak unalmas itt egyedül. Dühösen kiviharzok, miután meggyőződtem arról, hogy az ablakom bombabiztos, hiszen időtlen idők óta nem nyitottam ki, mert már legutóbb is be volt ragadva. Odakintről bezárom az ajtót, a kis hercegnőt ott hagyom egyedül az ágyon, úgy, ahogy ledobtam. Fenyegetőző tekintettel fordulok hátra a küszöbből. Kisétálok a nappalimba, és bedobom magamat a fotelomba.  

Mit csinálok? Miért jó ez nekem? Általában nem szoktam gondolkozni az olyan lelki igényeimen, mint például a folytonos erőfitogtatás. Kezdek beleunni abba, hogy az élet erről szól - folyton csak könnyek, félelem, és az adrenalin, ami egy Wheelers tagot éltet. Annak idején jó murinak tűnt beszállni, valahova tartozni kell, nem de? És ha tartozni akarsz valahova, az ő törvényeiket kell követned. Bekapcsolom a tévét, de csak hogy a gondolataimról elterelje a figyelmet. Valami vígjáték megy. Miért nem találtam ezeket soha viccesnek? Idegesen rágni kezdem a körmömet. A műsorra koncentrálok, ahelyett, hogy a motorjaimat bütykölném. Felpattanok, a tévét úgy hagyom ahogy van, és elindulok a műhelybe. Hangos dübörgéssel mászok végig a bejárati ajtóig, már éppen zárnám is be az egészet, de még visszafordulok. Az egyik szekrényen találtam egy fél kenyeret, pár napos lehet. Megforgatom a kezemben, beleharapok - annyira nem is vészes, bár elbírna valami kenőanyagot. Sietősen a szobámba sietek, és az ajtóból a lány mellé a dobom az ágyra a kenyeret is, mint pár perce még őt. 

- Van egy kis dolgom. Addig ne halj éhen. - mondom már sokkal kimértebben, és nyugodtabban. Azt hiszem elfogyott az energiám.