Itt a második fejezet. Még további részeket is fel fogok rakni, de örülnék a kommenteknek. Jöhet hideg-meleg is! ;) Folyamatosan fogom feltölteni a részeket, amint elkészültem velük.
Deana
Indulatok
(Ariel szemszögéből)
Diesel egyáltalán nem úgy tűnt, mint aki meg akar védeni. Ahogy végigmért, pontosan ugyanazt az éhséget és mohóságot láttam tükröződni a szemeiben, mint a többi bűnözőében. Semmivel sem különb náluk jöttem rá. Ráadásul igencsak kiakadt a felfordulás miatt, amit az összeverekedő bandatagok okoztak. Nyilván a lövések megrongáltak ezt-azt a berendezések és a motorok közül. Én pedig csöbörből-vödörbe estem. Két tűz közé szorultam. Egy ideig még farkasszemet néztem vele, majd mire felocsúdhattam volna, megragadta a szabad csuklómat és maga mellé rántott.
Ahogy megszólalt közvetlenül mellettem ösztönösen rezzentem össze. A hangjától pedig az adrenalin új hullámokban áradt szét a testemben. Azt mondta, konc. Tehát semmivel sem tekint rám másként, mint azok a bandatagok. Vajon ő is közéjük való? Vagy csak egyszerűen egy szerelő, akihez járnak. Vajon ki lehet az a Lucifer? Biztosan valami ördögi figura… Azonban a következő mondatánál megmerevedtem. Szórakozni akar? Velem? Ó, te jó ég! Most aztán igazán jól jártam. Bár, ha jobban belegondolok, egyszerűbb megszökni egy férfi elől, mint ha hat elől kellene… Győzködöm magam.
Most, hogy átgondoltam a helyzetemet, nem is lesz ez vészes. Csak mielőbb meg kell tőle szabadulnom. Mondjuk a WC-re kikéreckedem, vagy mit tudom én? Diesel a lába előtt heverő ládába rúg, amit az imént ejtettem üldözőm lábára. A láda tartalma persze szanaszét hullik a földön, hangos csattanás kíséretében. Nem próbálom meg kiszabadítani a kezemet, így is olyan erősen fogja, hogy már fáj. Biztosan meg fog látszani a nyoma, talán már piros is. Miközben a műhelyben szinte hulla kuss van, kirángat a hátsó folyosóra. Még visszaüvölt valamit a bariton hangú fickónak, majd a hátsó lakásba húz maga után. Végül belök az ajtón, majd kettőnkre zárja az ajtót.
Riadt őzként nézek körbe a lakásban. A szobában franciaágy van, egy tv, minimális bútorzattal. Elsőre legénylakásnak mondanám. Másodikra is, ugyanis a másik szobában - ami nyilván a konyha - mosatlan edények halma hever a mosogatóban. A szobából nyílik még két ajtó, az egyik csukva, de a másikba belátni. Egy elhúzott zuhanyfüggönyt látni, vagyis az lesz a fürdőszoba. Semmi kétség, tipikusan olyan lakásban vagyok, ahol egy férfi lakik egyedül. Amekkora rumli van, a szétdobált ruháktól csoda, ha bármit is megtalál a pasas.
- Csak nem ijesztettek meg a nagyfiúk? - Kérdezi tőlem kissé gúnyosan, félig felhúzott ajkai mögül kivillan hófehér fogsora. Tökéletes a mosolya, de nem szívből jön, a szeme hideg és kemény marad. Semmi boldog vagy őszinte csillogás. Bár kissé megijesztett a kinti közjáték és az, ahogy az imént feltette a kérdést. De ezt akkor sem fogom neki beismerni! Persze automatikusan hátrálok néhány lépést, neki ütközve egy poroltónak.
- Szépen elintézted a műhelyem, mondhatom. Téged meg hol kapartak össze? - Kérdezi, ismét bosszantva. Kezd elegem lenni abból, ahogy itt kezelnek. Hogy nyomatékosítsam a mondandómat, a kezembe veszem a poroltót, majd Diesel felé fordítom. Végül, lesz, ami lesz alapon, a képébe vágom a véleményemet erről az egészről.
- Idefigyelj Diesel vagy mi a neved! Ugyanis csak egyszer mondom el a dolgot. Kösz, hogy elzavartad azokat a barmokat. Tényleg! De ne is ábrándozz arról, hogy most helyettük learathatod a babérokat! Nem voltam, nem vagyok, és nem leszek senki zsákmánya! Világos? Nem tudom, hogy errefelé miért így bántok a nőkkel, de ahonnan én jövök… ott ezt nem teheted meg. Nem bánhat így velem senki! Ha társaságra vágysz, keress fel egy örömlányt! ÉN ugyanis nem szajha vagyok, világos? Most pedig légy jó fiú és nyisd ki az ajtót! Különben kénytelen leszek rajtad is alkalmazni a már előbb bemutatott kasztrálós Kung-Fu-s trükkömet. Kár lenne érted. - Fejezem be most már ismét lenyugodva, gúnyosan elmosolyodva a végén.
Persze, talán nem volt a legcélszerűbb dolog így kifakadnom, de ha egyszer ennyire elegem van ebből az Ozból. Itt teljesen hibbantak az emberek. Hogyan jönnek ahhoz, hogy csak úgy bárkit bárhonnan elraboljanak? Vagy fogva tartsanak? Netalántán erőszakoskodjanak vele? És a rendőrség hol van ilyenkor? Persze sehol. Ebben valahogy hasonlít a Földre. Ott is csak akkor lépnek a fakabátok, amikor valakinek már baja esett. Ha kijutok innen, első dolgom lesz, hogy meglátogatok egy őrsöt, és panaszt teszek.
- Nos? Hajlandó vagy kiengedni, vagy legyen harc? - Mosolygok. De nem szívből jön az enyém sem, riadt szemem még elárulhatja a bennem rejlő valódi félelmet. Mert valójában nem vagyok én bátor, csak félek. Félek, hogy mi lesz, ha nem vagyok elég ügyes? Mi lesz, ha nem tudok kijutni? Vagy nem sikerül meggyőznöm? A kezemben is megremeg a poroltó egy pillanatra, miközben rá irányítom. Vajon észrevette? Elkaphattam volna róla a pillantásomat, de nem tudom nem nézni azokat a smaragdszínű szemeit. Talán, ha más körülmények között találkozunk, másként alakulnak a dolgok... De most, hogy sarokba lettem szorítva, csak egyet tehetek, harcolok. Nem adom meg magamat, mert ha így tennék, akkor ő nyer. Márpedig én nem az a vesztes típus vagyok. Csak sajnos az az érzésem, hogy ő sem...
(Diesel szemszögéből)
Lehet lebecsültem a kis csajt, nem hittem volna hogy van benne még szusz. Gyorsan eltulajdonítja az egyik poroltómat, ami nem rossz húzás, de nem nézném ki belőle, hogy képes lenne használni is, ezért nem csapom le reflexből. Utána olyan módon kifakad, hogy azt tanítani kéne, nőkre jellemzően elég hosszúra sikerült a mondandója. Egészen megdöbbentő a bátorsága, de az arcom ugyanolyan kifejezéstelen és mesterkélt marad, mint volt.
- Látom nem igazán érzed át a helyzetet, kisanyám. - Rázom meg a fejemet rosszallóan, ahogyan az óvónénik szokták a homoksütiket egymás pofájába dobáló kicsiket szidni. A csípőmre teszem a kezemet, és laza sétálásba kezdek az ajtó előtt, de nem megyek hozzá közelebb. Egy pillanat, és elborul a nők agya, bár nem hinném, hogy kifogna rajtam, csak ha nem űz durva szinten valamilyen küzdősportot. Valószínűleg tényleg nem ide valósi, ha az lenne, tudná hogy hol a helye. Még egy szerencsétlen menekült.
- Azok a barmok a haverjaim, valójában nekik tettem volna szívességet, ha ott hagylak nekik. Ne hidd hogy olyan kellemes társaság ám, meglátnak egy fél mellet és leszaggatnák a kezedet is - nevetek fel a végén és eleresztek még egy gúnyos mosolyt. - Ne is álmodozzak? Miért, talán nézni sem szabad? - mérem végig pofátlanul, kimondottan elidőzve az „ikreinél”, ami talán a leghergelőbb egy nőnek, elvileg unalomig ismételik, hogy hozzá beszélj, ne a melleihez. Megnedvesítem a számat és folytatom az okítást, rá fér. - Mellesleg hidd el, vannak éppen elegen akik még hálát is adhatnak a társaságomért. De ha gondolod, bármikor elosztathatom a kétségeidet - Felelem neki az örömlányos részre. Mégis mit képzel, egy olyan fickónak tűnök, aki arra szorul, hogy fizessen, együttlétért?! Ennél a pontnál kezdtem már kicsit idegesebb lenni. És hogy engedjem el, vagy harc? Hova képzeli magát, istenem? Nehezen fojtom vissza a nevetésemet, de mókás azt tettetni, hogy annyira komolyan veszem. Az első próbálkozás kudarcba fulladna, és sajnos valószínűleg maradna pár fájó nyom. Igazából még nincsen különösebb tervem vele, csak felindulásból rángattam be ide, meg hogy a dióagyúak végre befejezzék a vandálkodást. Erőszakos állat vagyok, ez van, erre születni kell. De nem vetem rá magam az első errefelé tévedő nőre, bár az ártatlansága imponáló és egyszerre bőszítő is.
- Szóval. Ismerkedj a környezettel, remélem jó játszópajtások leszünk. De ha nem leszel jó kislány, kénytelen leszek... - Egy lélegzetvételnyi hatásszünetet tartok csak. - Azt ne akard inkább megtudni. -
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése