-->

2013. szeptember 19., csütörtök

2. fejezet

Itt a második fejezet. Még további részeket is fel fogok rakni, de örülnék a kommenteknek. Jöhet hideg-meleg is! ;) Folyamatosan fogom feltölteni a részeket, amint elkészültem velük.
Deana

2. FEJEZET
A Doktornő


- Mond, te semmire se figyeltél a sorozatban oda? - Kérdezte felháborodottan Lissy Davidtől. Már áttúrták a férfi dolgozó szobáját, a nappalit, a vendégszobákat és a hálót is. De semmi eredmény. - Érzékelésszűrő van rajta, de mivel felhívtam rá a figyelmedet, most már észre kell venned. Már, ha a házban van még. Mi az a tárgy, ami amióta az eszedet tudod, megvan? És mindig magaddal hurcolod? - Szegezte a kérdést neki a lány. Talán csak rosszul közelítették meg a kérdést és az óra végig itt volta a szemük előtt csak más formában. Lissy a sorozatban lévő dolgokra fókuszált, talán tévesen.
- Ha zsebóra lennék, hová bújnék el? - Próbált ironizálni Amy, majd bele is belehasított a felismerés és a dolgozószobába rohant vissza. Hamarosan egy nyaklánccal tért vissza, melyen egy nagy medál lógott. Először nem vettek észre semmi furcsát rajta, de ahogy jobban megnézték maguknak, a medál súlya sokkal jobban lehúzta a nyakláncot, mintsem indokolt lett volna.
- Végre megvan! - Kiáltott fel Lissy és az érme után kapott. De hiába fogta meg a medált, a láncot Amy nem eresztette.
- Én találtam meg! Most pedig áruld el miért kellett ez neked annyira? - Csattant fel Amy, de Lissy nem engedte el a lassan fekete zsebórává váló medált.
- Add… már… ide!!! - Szuszogta, miközben kitépte Amy kezéből az órát, a lánc persze elszakadt. Szerencsétlen David próbált lépést tartani az óráért megvadult anyatigrisként harcoló lánnyal, hiszen kezeik össze voltak még mindig bilincselve. Az óra fedele pedig hirtelen felnyílt és fehér, vakító fénye a hozzá legközelebb lévőbe, Lissybe költözött. A lány csak egy halk „Úristen, ne!” kiáltást hallatott, majd a fényesség eltűnt, Lissy pedig ájultan csuklott össze. Szerencsére David elkapta. Eközben a még mindig döbbent Amy azt latolgatta fennhangon, hogy megőrült-e ő is, vagy tényleg ideje hinni mindabban, amit a másik lány mesélt nekik. Apropó Lissy. Látszólag elájult, de David pofoztatásának hála lassan kezdett magához térni. Az első, amit megpillantott, az a fölé hajoló férfi aggódó arca volt.
- Jól vagy? - Kérdezte, mire Lissy csöppet sem nőies módom megragadta a férfit és a levegőbe emelte fél, szabad kezével.
- Szerinted mégis jól kéne lennem? Rossz testbe kerültem vissza! Ezt vissza kell sürgősen csinálnunk mielőtt bárki is rájönne mi történt. Miért kellett kinyitnia ennek az ostoba lánynak az órát?! Időlord emlékezet óta nincsenek női időlordok Gallifreyn. Erre most itt van egy! Aki ráadásul én vagyok! Női testben férfi időlord. Belegondolni is rossz. - Lissy, vagyis az időlord a lány testében fel-alá sétált a szobában, teljesen megfeledkezve a kezében lévő Daviddel vagy a mostanra sokkot kapott Amyvel. Végül sikerült kiszakadnia saját gondolatai közül és letette a férfit a földre. Amaz csak akkor nyugodott meg kissé, amikor végre talajt érti ismét a lába.
A Doktornak - jobban mondva jelenleg Doktornőnek - nem volt ideje kivárni, hogy azok ketten megemésszék a történeteket. Most minden perc számított, mielőtt a Dalekek rájuk találnak.
- Amy, te menj el és keresd meg Christ. Valószínűleg erre te vagy a legalkalmasabb személy tekintve, hogy a ma esti Manchester United focimeccsen fogod megtalálni John társaságában. A Mesterre is szükségünk lehet. Hozd el mindkettőjüket az 5-ös számú BBC stúdióba. Én intézem Matt begyűjtését Daviddel. - Adta ki a parancsot, majd a megrökönyödött Davidet maga előtt taszigálva megindult kifelé a házból, magára hagyva a még mindig döbbent Amyt.

1. fejezet

Itt az első fejezet. Még további részeket is fel fogok rakni, de örülnék a kommenteknek. Jöhet hideg-meleg is! ;) Folyamatosan fogom feltölteni a részeket, amint elkészültem velük.
Deana

1. FEJEZET
Kezdeti bonyodalmak



Amy szem forgatva jelezte nemtetszését, majd a hátul parkoló, sötétített üvegű Fordnál megállt.
- És most? - Fordult az összebilincselt pároshoz. David a kezében lévő zakóval takarta a kíváncsi szemek elől a kezüket, miközben Lissy rá irányította a fegyvert. Álcázásnak a lány egy napszemüveget választott, míg Davidnek egy baseball sapka jutott. Úgy tűnt, alaposan felkészült minden eshetőségre.
- Amy, te vezetsz. David pedig hátul fog utazni velem. Csak semmi hülyeség, nem akarok ártani nektek. Ne kényszerítsetek rá, hogy lőnöm kelljen. - Kérte őket, miután kiadta az instrukciókat.
- Kulcsok? - Érdeklődött tettetett közömbösséggel amaz, miközben egyre azon törte a fejét, hogyan is fog kimászni ebből majd. Hamarosan felbőgött a motor és kigurultak az útra, ahol rajongók hada állta útjukat.
- Tudom, hogy őrültségnek hangzik, de be tudom bizonyítani igazat beszélek. - Próbálta megmagyarázni a másik kettőnek Lissy, amíg a biztonsági őrök a tömeget oszlatták. Látta rajtuk, hogy nem csak hogy nem hisznek neki, de most már őrültnek is nézik.
- Persze, ezért kellett hozzá bilincs meg fegyver, mi? - Jegyezte meg epésen Amy.
- Ha egyszer a szép szóból nem értetek?! - Csattant fel Lissy ingerülten. David ebből persze egy kukkot sem értett ebből, lévén magyarul folyt a társalgás. De azért próbálkozott a békítéssel. Ebben valahogy mindig is jó volt, hatni a nőkre.
- Hölgyeim, erre igazán semmi szükség. Kisasszony, ha elenged minket, akkor nem teszünk feljelentést. Ugye Amy? - Kérdezte David a volánnál ülő lánytól.
- Az én nevemben ne ígérgess semmit, jó? Ha rajtam múlik, ez a hibbant liba valami zárt osztályon fog kikötni, nem nálad! Már azt is bánom, hogy megismertem! - Jelentette ki indulatosan, jelenleg ugyanis a hócipője tele volt az egésszel. Lissy idegenvezetőnek és tolmácsnak kérte fel, arról nem volt szó, hogy túszdrámába fog csöppenni. Azonban amikor a pisztoly csövét Lissy ráirányította, úgy döntött nem most kíván harcias amazont játszani. - Szóval… hová lesz a fuvar? Vagy kocsikázzak a városban? Esetleg egyenesen a yardra szeretnél menni? - Érdeklődött feleselve.
- Majd David elnavigál hozzájuk. Szükségünk van az órájára. - Zárta le a dolgot Lissy. David sosem volt az erőszak híve, de nem tudott hatni Lissyre. Más esetben, ha a rajongóival találkozott néhány mondat után a tenyeréből ettek. Bár maga is rajongó volt, mégis megdöbbentette a lány elvakultsága és hite. Még csak nem is brit, mégis igaznak hiszi ezt az egész 50 éves mesét. Egyrészről ezt lenyűgözőnek találta, ezt kár volna tagadni; másrészről viszont megrémítette a dolog. Volt jó néhány elvetemült rajongója, tudta nem egyedi eset a lány példája. De mégis, kevesen merészkednek el eddig. Lissy merőben más volt a többi bugyit, melltartót és plüssállatkákat küldő, David szerelmére áhítozó fanatikus rajongójához képest. Ráadásul Amy nem átallotta kifecsegni a lány nevét, no meg azt hogy Lissy kedvenc Doktora épp a 10. és korábban ódákat zengett Davidről. Ez még inkább bosszantotta a férfit, mert a lány módszeresen kihátrált minden próbálkozása elől. Már az is felmerült benne, hogy Amy szándékosan fordít félre a tolmácsolása során és élvezi e kialakult szituációt. Azonban hamarosan kisült, Lissy is ugyanezt gondolta, mert borzalmas kiejtéssel és nyelvtani érzékkel felépített mondatokban igyekezett maga vázolni miért is történik meg mindez. A lány állítása szerint számos nyomra bukkant, melyek azt igazolják, a Doktor hús-vér, létező illető. Még a sírkövéről is mutatott fotókat, melyeket ő készített. A legmegdöbbentőbb állítása mégsem ez volt, hanem hogy a Doktor nagyon is él és emberré válva bujkál a Földön a Dalekok elől.
- Ez lennék én? - Kérdezte hosszas hallgatás után David. Volt valami Lissy tekintetében, ami miatt egyre inkább kezdett hinni neki a lelke mélyén. Világ életében a Doktor akart lenni és úgy érezte, élete legjobb négy éve volt az, amit Doktorként eltölthetett. Erre itt ez a kissé ugyan bolond lány, de váltig állítja: az, akinek mindig is érezte magát.
David pokolian jó színész volt, olyan átható tekintettel; aminek kevesen képesek ellenállni. Lissynek minden erejét össze kellett szednie, hogy erős maradjon mellette. Pontosan tudta mit fog ez jelenteni, David minden emléke, az egész lénye át fog alakulni és a Doktor valódi személyisége fog a helyébe lépni. Minden, amiért valaha szerette el fog tűnni belőle. Sőt, talán ennél sokkal rosszabb lesz a helyzet és regenerálódni is fog. Ha ezt elárulja a férfinek, talán sosem egyezik bele és nyitja ki önként az óráját. Annak pedig beláthatatlan következménye lehet. Davidnek már volt családja és olyan boldognak tűnt mindig a feleségével. Viszont, ha ő lesz a Doktor nem maradhat velük. Keserű mosolyra húzódott a lány szája, amikor eszébe jutott az a rész a sorozatból, melyben John Smithként éli életét a Doktor. Lissy tudta, hogy nem lehet érzelgős vagy önző, amikor a világ sorsa van a kezében.
- Amint kinyitod az órádat, megérted te is. - Felelte a lány, próbálva nem fecsegni feleslegesen. Lissynek megvolt az a rossz szokása, hogy folyton járt a szája. Ugyanis egyszer-kétszer előfordult, hogy hősnőnk a sok rizsázás és mellébeszélés mellett egy-egy fontosabb információt vagy utalást elejtett. De, a legjobbakkal is megesik az ilyesmi, ha előrébb jár gondolatban, mint a beszédben. Bár a férfi hevesen tiltakozott azt állításai ellen, Lissy mégis meglátta a tekintetében azt a halvány szikrát, ami azt jelezte egy egészen röpke másodperc erejéig végigfutott David fején az a lehetőség is, hogy mi van, ha mégis igazat mondott.
- Megjöttünk! - Szakította félbe a néma szempárbajba fordult diskurzust Amy.

Prológus, Kísért a múlt

Prológus avagy Előszó


- Mindketten feltűnés nélkül indítsatok a kocsihoz! - A lány hangja türelmetlenségről és elfojtott feszültségről árulkodott, ennek ellenére magabiztosan csengett mégis. Azonban a kezében lévő pisztoly időnként megremegett. Elisabeth még sosem fogott fegyvert a kezében, pláne nem másra. De a jelenlegi kétségbeejtő helyzetben nem volt más választása. Szüksége volt Amyre, hogy lefordítsa Davidnek, amit mondani akar neki. Davidre pedig azért, hogy a Doktort visszahozhassa a férfi segítségével.
Pedig olyan jól indult minden. Egy véletlen folytán ismerkedett meg Amyvel, aki mint kiderült tud magyarul is. Kissé talán felelőtlenség volt úgy Angliába jönni, hogy alig érti a nyelvet; de az idő sürgetett. Amyt pedig egyből megkedvelte s mivel közös téma is akadt - a Doctor Who mind a két lány kedvenc sorozata volt - hamar jóban is lettek. Amy megmutatta Lissynek a főbb nevezetességeket Manchesterben és Londonban. Ezzel jó néhány napjuk el is telt. Kiderült Amy írónak készül, míg Lissy inkább csak hobbiból írogat és a közgazdaságtan világa áll közelebb hozza. Azonban minden jónak vége szakad egyszer. A dolgok talán akkor romlottak el, amikor David interjút ment adni a BBC-nek, népszerűsítve a közelgő 50. éves, jubileumi részt. Lissy vérszemet kapott és napokon át bújta a netet és győzködte Amyt, hogy kísérje el a stúdióhoz a felvétel napján. Végül egy Manchester United meccsért cserébe bele is egyezett Amy. Másnap reggel aztán el is mentek a stúdióhoz kora reggel, ahol hatalmas tömeg várta a sztárt. Esélytelennek tűnt összefutni vele, így Lissy kénytelen volt improvizálni és bejutni a hátsó ajtónál lévő szellőzőn keresztül. Amy persze hallani sem akart először róla, de végül mikor Lissy beengedte hátul, hajlandó volt csatlakozni a lányhoz. Némi várakozás és bujkálás után pedig megjelent a felvétel után David és, láthatóan a férfimosdó felé vette az irányt. Lissynek több se kellett, a megdöbbent Amyt karon ragadva, magabiztosan sétált a férfi után az illemhelyre.
- Fordíts légyszi’, jó? - Súgta oda újdonsült barátnőjének, majd a megdöbbent David felé fordult. - Ööö… üdv, Mr. Tennant. Vagy szólíthatom Davidnek? Ne haragudjon a zavarásért, de velem kell fáradni. Élethalál kérdés. - Tette hozzá remélve, hogy ezzel eléggé meggyőzte a férfit. Amy kissé bizonytalanul és gyanakvóan, de fordította a dolgot. Ám úgy tűn Davidnek esze ágában nincs velük tartania.
- Szó sem lehet róla! Mégis kik maguk? És mit akarnak pontosan? Ne haragudjon kisasszony, de autogrammot kint fogok osztani, ezért kár volt így rám törniük. Nem látják, hogy ez a férfi mosdó? - Úgy tűnt részéről le van ezzel zárva a dolog. Ám Lissy másként gondolta.
- Értse meg, Mr. Tennant ez nem vicc. Bár úgy lenne! A Doktorról van szó, segítenie kell. Tudják, hogy nem haltak meg. David, kérem! - Lissy a meglepett férfihez lépett és megfogta a kezét. A még mindig döbbent Amy pedig fordította a hallottakat, bár kezdte egyre dilisebbnek tartani a másik lányt. A lány őszinte és kétségbeesett tekintetűnek tűnt, a férfi pedig azon gondolkodott hogyan utasítsa vissza a kedvesen a vélhetőleg fanatikus és zakkant lányt; amikor bilincs csattanásának hangjára lettek figyelmesek.
- Ez meg mi a fene? - Hördült fel meglepődve David. Amíg a lány mondandójára figyelt, amaz összebilincselte a csuklóikat.
- Neked elment teljesen a józan eszed? - Érdeklődött felháborodottan Amy, de a következő pillanatban már egy pisztollyal nézett farkasszemet.
- Erre most tényleg nincs időm Amy. Út közben elmagyarázok mindent, de szükségem van mindkettőtök segítségére. A Doktor létezik, bármennyire is hihetetlennek tűnő dolog ez. Ha a Dalekok előbb találják meg a TARDIST, mint hogy az összes órát és a legénység minden tagját összegyűjtöm, a Földnek annyi. David az egyikük, úgy sejtem maga a Doktor. - Fejezte be a gyors összefoglalót Lissy. A másik kettő előbb úgy meredt rá, mint aki szellemet látott; aztán pedig éktelen nevetésben törtek ki.
- Neked elment az eszed! Hogy én a Doktor? Ez igazán hízelgő, de tévedsz! - Amy és a David egymás szavába vágva adtak hangot hitetlenkedésüknek. Ez volt az a pont, amikor Lissy kibiztosította a kezében lévő berettát.
- Nem vitatkozom, tegyétek amit mondok. A Föld sorsa múlik rajtunk! Mindketten feltűnés nélkül indítsatok a kocsihoz! - Egy pillanatra megfordult a fejében, hogy talán mégsem így kellett volna indítaniuk; de most már nem számított, nem volt visszaút. Csak egyenesen előre, vakon a végeztük. Legyen bármi is a vége mindennek… bukás vagy győzelem. Ha tévedett, úgyis mindegy. Ha viszont igaza van, ez a kis fegyveres intermezzo mit sem fog számítani utólag.
 


2012. október 21., vasárnap

Kreatív műhely: Fórum designt mindenkinek!


Kreatív műhely
Fórum designt mindenkinek!


Sziasztok! Felkért egy jó barátnőm, hogy segítsek létrehozni neki egy fórumot, ahol másoknak segítünk - akik kevésbé jártasak a kódolásban és design ismeretekben - fórumokhoz grafikát vagy akár teljes designt készíteni. Jelenleg én személy szerint a következő fórumkiszolgálókra készítek kérés alapján skint:


  • Invisionfree
  • Jcink
  • Forumotion típusú fórumok (Hungarianforum, darkbb, stb.)


Ezen kívül nem csak megrendeléseket lehet nálunk leadni, hanem oktatjuk is a hozzánk regisztráló nagyérdeműt. JANUÁRTÓL kezdő kurzust indítunk skin/design készítés kategóriában. Valamint, akik értenek a grafikákhoz és kódokhoz szintén szívesen vannak látva nálunk! Külön kód és grafikus galériát nyithattok nálunk, melyet három kategóriába soroltunk: kezdő, haladó és profi. Gyertek, regisztráljatok és tanuljatok tőlük!
Link: http://z13.invisionfree.com/specto/index.php?act=idx
U.I.: Nem mellesleg a tőlünk tanult kódolási alapokat itt, a blogspoton is tudjátok hasznosítani. ;)


Deana

2012. augusztus 29., szerda

Kretív műhely: könyvborítót mindenkinek!

Kreatív műhely
Könyvborítót mindenkinek!



Sziasztok! Szerintem kevesen tudják rólam, de lassan 5 éve képszerkesztéssel is foglalkozom. Ha nem írásról van szó Gazdy művésznéven találhatjátok meg a grafikus alkotásaimat. Tudom, hogy még van hová fejlődnöm, de már néhányan megkerestek ilyen-olyan kéréssel, hogy az ő számukra is készítsek valamit. Így mostantól havonta 2 jelentkezőnek készítek valamit a történetéhez. Lehet, hogy csak egy blogfejlécet ám az is, hogy egy borítót. Mire van éppenséggel szüksége az illetőnek. Ez a legutóbbi munkám, amit Detti Tóth és a Titkos Rengeteg című történet számára készítettem:


Borítóterv (katt ide a teljes képért)


Név: Herdvig Cruz
Cím: Titkos Rengeteg

Képek: Vörös hajú lány, fotó mellékelve; Derek Hale színész, fotó mellékelve; Sötét erdő, fotó mellékelve
Egyéb: A fiú hátulról ölelje át a lányt, és az erdő legyen a háttérben.
Rövid összefoglaló: Nem volt megadva. (saját szöveget készítettem)
Link: Nem kaptam, helyette emailben elküldte a története meglévő fejezeteit.



A következő ilyen alkotásom egy borító lesz, amit Dina Balasch részére fogok elkészíteni a Lángoló Végzet című blogregényéhez. Nem tudom, hogy mikor fogom feltölteni egyenlőre, addig is nézelődjetek a DeviantArton lévő galériámban és írjátok el a véleményeteket, ha tetszett. A linket itt találjátok:




Ha pedig ti is szeretnétek, hogy alkossak nektek valamit, a következő sablont kitöltve írjatok az emailcímemre (deannacambell@gmail.com):


Név: Írói neved
Cím: Történeted címe
Képek: Ha van képed a szereplődről, esetleg a színész/színésznő nevét itt add meg, akit viszont látnál a képen.
Egyéb: Bármin kérés a színvilággal kapcsolatban vagy, hogy például a szereplők hogyan helyezkedjenek el, stb. Ide bármi jöhet. Idézetet is megadhatsz, amit például a blogod fejlécében szeretnél látni. Ez viszont ne legyen több két sornál!
Rövid összefoglaló: Ide igazából a történeted összefoglalóját kellene leírni, ami könyvborítók esetén a hátoldalra fog kerülni. Egyéb esetben pedig nagyban megkönnyíti, ha nem ismerem a történetet valami mentén el tudjak mégis indulni.
Link: Történetednek a linkje, mivel ha az összefoglaló kevésnek bizonyul, meg szeretném majd tekinteni azt, ami felkerült eddig belőle.


Deana